Visszatérő szerelem

Este van. Egy lány sétál a sötét erőben. Talpig feketébe van öltözve. Alakja hangtalanul suhan. Hosszú fekete haja ki van engedve és a lágy nyári szellő néha belekap a hajába. Szép kék szemében csillog a hold és a csillagok fénye. Miközben sétál vissza gondol a múltra. A múltra ami nagyon fáj neki. A múltra amikor még boldog volt de ez a boldogság 16 éve nem létezik. Sokszor gondolkodott hogy azon a bizonyos napon ő miért nem halt meg.

-Vajon 16 éve én miért nem haltam meg? Jobb lett volna. Miért nem mehettem utána? Nélküle nagyon magányos vagyok. Egek! Bármit megadnék hogy vissza jöjjön hozzám. Talán csak áltatom magam azzal hogy vissza tér.- gondolta magában a lány és egy könnycseppet törölt le az arcáról. Megpróbált a boldog időkre gondolni. Ezek a jó emlékek felvidították egy időre. Mikor kiér az erdőből megpillantja a város fényeit. Miközben hazafelé sétál midig gondolataiba mélyed. Hajnal körül ér egy nagy házhoz. Bemegy. Megjelenik egy nő.

-Látom megjöttél. Milyen volt az estéd?- kérdezte a nő.

-Köszönöm asszonyom csak a szokásos volt. Nem volt különösebben nehéz dolgom. Ha megbocsát szeretnék lepihenni. Nagyon fáradt vagyok.- mondta a lány és felment a lépcsőn. Végig ment egy folyosón és benyitott az egyik szobába. A szobában sötét volt. A függönyök el voltak húzva. Az ágy le volt takarva egy sötét pokróccal. Az író asztalon volt néhány papír és pár könyv. A lány levette a földig érő bőr kabátját és felakasztotta a fogasra. A kardját is letette a helyére. Aztán átöltözött valami kényelmesebbe. Végül leült az íróasztal előtti székre és kinyitott egy könyvet. Egy naplót. Leírta hogy mit csinált egész este és hogy hazafelé menet közben mikre gondolt.

-Ez hihetetlen! Már 16 éve meghalt de én még mindig szeretem. Lehet hogy el kéne őt felejtenem. Talán éppen ideje. Ha a múltban élek az nem jó. Ő sem akarná.- mondta a lány.

Mikor végzett lefeküdt aludni. Nyugodtan aludt.

Eközben Japánban:

-Hé Urameshi! Várj már! Mit szólnál ha elugranánk Kuramáért és elmennénk valahova?- kérdezte Kuwabara.

-Oké! De hova menjünk?- kérdezte Yusuke.

A két fiú elindult megkeresni barátjukat. Kurama épp velük szemben jött.

-Szia Kurama! Épp téged kerestünk.- mondta Yusuke.

-Sziasztok! Jut eszembe! Koenma azt üzeni hogy mindenki menjen át Yusukéhez mert mondani akar valamit.- közölte a hírt Kurama.

-Na ne! mit akar megint az a cumis?- mérgelődött Kuwabara.

-Nem tudom. Csak ennyit tudok.- felelte Kurama.

-Annyi biztos hogy nem nyaralni küld minket.- mondta Yusuke.

Azzal a három jó barát elindult Yusuke lakására. Mikor oda értek nem sokkal késöbb megjelent Hiei is. Végül megjött Koenma is. Yusukének igaza volt. Nem nyaralni mennek hanem küldetésre. Mikor megtudták új feladatukat nem hittek a fülüknek. Az új küldetés nem más mint megölni a világ leghatalmasabb vámpírját. Koenma nem tudott sokat a vámpírokról de amit tudott el mondott.

-Na ez nem valami sok. De nem baj! itt van Kurama ő biztos sokat tud.- mondta reménykedve Yusuke.

-Sajnálom de én se tudok szint semmit a vámpírokról. Csak annyit amennyit Koenma elmondott.- mondta Kurama. A társaság még nagyobb meglepetésére Koenma is velük ment. A repülőgépen faggatták Koenmát hogy mit tud még.

-Ha a vámpírok ilyen titokzatosak honnan tudsz róluk?- tette fel a mindenkit érdeklő kérdést Yusuke.

-Nos régen volt egy szellem-detektívem aki félig vámpír félig ember volt. Ő mondta nekem. Mindenkinél többet tudott a vámpírokról, hiszen félig ő is az volt.- mesélte Koenma.

-Hogy lehet az? Ha valakit a vámpír megharap, az meghal. Nincs ilyen keverék.- mondta Kuwabara.

-Félig igazad van. A vámpír képes emberből vámpírt csinálni. Akkor is születhet fél vámpír, ha az egyik szülője vámpír a másik ember. Nos ez a lány mivel lány volt. Nagyon érdekes eset volt. Az apja ugyanis egy vámpír az anyja meg ember.- mesélte Koenma.

-Hogy hívták? Miért beszélsz róla múlt időben?- kérdezte Kurama.

-Sila volt a neve. 16 éve valamilyen oknál fogva egyik napról a másikra elment. Azt nem mondta, hogy miért csak elment. Ez nem hagyott nyugodni. Utána néztem de nem találtam semmit. Azt sem tudom él-e még. Megmondom őszintén hiányzik nekem. Gyönyörű volt és nagyszerű harcos. Ő volt a legjobb. Volt néhány hibája. Kapott tőlem 16 éve egy küldetést és azután nem sokkal tűnt el. Ennyit tudok.- világosította fel a társaságot Koenma.

-Mi volt az utolsó küldetése?- kérdezte Yusuke.

-Azt inkább nem mondom el.- mondta Koenma.

-Kérlek mesélj erről a lányról.- Kérte Kurama.

-Mi az Kurama csak nem tetszik neked ez a lány?- szemtelenkedett Kuwabara.

-Nem csak érdekel ez az egész!- kiabálta Kurama tiszta vörös fejjel.

-Kicsit fogjátok vissza magatokat mert még a gépen vagyunk.- csitította a társaságot Hiei.

Este mindenki aludt. Kurama nagyon furát álmodott. Álmában újra Youko Kurama volt a Démonróka. Egy kis tóparton állt. Este volt. Hirtelen a fák közül előlépett valaki. Sila volt. Kurama megfordult és elmosolyodott. Sila is mosolygott. Kurama odament Silához átölelte és megcsókolta. Mindketten nagyon boldogok voltak. Ekkor Kurama felébredt. Nem értette ezt az álmot. De valahogy ismerősnek tűnt neki Sila. Elhatározta hogy beszél majd Koenmával. Sokat gondolkodott az álmon. Nem tudta eldönteni hogy ez tényleg álom volt egy régi emléke mikor még Youko volt. Ezen törte a fejét egész idő alatt. Mikor megérkezte Angliába Koenmát követve elindultak hogy megtalálják Silát. Koenma csak egy címet talált. Ide akartak eljutni. Csak hogy a kastély ahova menni kellett a várostól vagy 10-20 km-re volt. Ami még nehezebb volt hogy keresztül kellett menni a városon. Este felé megszálltak egy hotelben. Hamar lefeküdtek aludni mert holnap nehéz napjuk lesz. Kurama megint Silával álmodott. Csakhogy most más volt mint előző este. De megint arról szólt hogy ők ketten szeretik egymást. Kurama hirtelen riadt fel álméból mert álmában ,,meghalt”. Nem hagyta nyugodni hogy miért álmodik ezzel a lánnyal.

-Miért álmodom vele? Álom ez egyáltalán? Nem tudom. Soha nem láttam még ezt a lányt de akkor mi ez az egész? Egyszerűen nem tudom. Mindenképpen beszélnem kell Koenmával. Holnap útközben ezt megbeszélem vele.- gondolta magában Kurama. Kurama egészesete ezen gondolkodott. Ez a gondolat nem hagyta hogy aludjon. Ez persze látszott rajta másnap. Kurama nagyon kómás volt.

-Koenma! Beszélhetnék veled? Fontos lenne.- kérdezte Kurama.

-Igen. Miről lenne szó?- érdeklődött Koenma.

-Nos nem tudom hogy hol kezdjem.- mondta Kurama.

-Kezd az elején.- felelte Koenma.

-Nos amióta meséltél nekünk Siláról azóta nem tudom miért de mindig megjelenik az álmomban. Nagyon valóságosnak tűnik nem olyan mit a többi álom. Tegnap este is ez volt. Mindig olyan hogy mintha régen ismertem volna őt. És mintha szerettem volna. Ezt nem értem. Te tudod miért van ez?- mesélte a fiú.

-Nos azt hiszem hogy ezek az úgy nevezett álmok nem is igazából álmok. Szerintem inkább emlékek. Emlékek mikor még Youko voltál. Vagy nem?- felelte Koenma.

-De! álmomban még Youko Kurama voltam. Emlékszem hogy volt régen egy lány aki csatlakozott hozzám és nagyon furcsa volt. Nem volt se szellemi se démoni ereje. Sose mondta el milyen ereje van. Nagyon gyors volt. Legalább olyan gyors mint Hiei. E mellett nagyon erős volt. egy idő után rájöttem hogy neked dolgozik.- mondta Kurama.

-Igen. Ő az. Ő Sila. Azért nem volt szellemi ereje mert félig vámpír.- mondta Koenma.

-Értem. Nekem ez soha sem mondta. De hát ő meghalt. Láttam meghalni. Hogy lehet életben?- kérdezte Kurama.

-Egyszerű. A vámpírokat nehéz megölni. Gyorsan gyógyulnak. Silának párnap múlva kutya baja sem volt. Nem sokkal ezután ment el.- mesélte Koenma.

-Már mindenre emlékszem. Szerettem őt. Nagyon is. Ez hihetetlen.- mondta Kurama.

-De szólok neked lehet hogy ő nem emlékszik rád. Ebben a testben biztos nem fog megismerni. Ő úgy tudja hogy 16 éve meghaltál.- figyelmeztette őt Koenma.

-Értem. Nem baj ha nem emlékszik rám. Majd emlékezni fog.- gondolkodott hangosan Kurama.

-Mégis mit tervezel?- kérdezte Koenma.

-Még semmit. Előbb látnom kell őt. El sem hiszem hogy láthatom az én Silámat.- örült előre Kurama.

Kurama szívében a szerelem tüze újra fellángolt a régóta szeretett lány iránt. Alig várta hogy megérkezzenek a Corvin (Korvin) birtokra ahol az adatok szerint Sila tartózkodik. Kuwabara nagyon sokat nyafogott hogy sokat kell menni. Ez volt a legidegesítőbb. Kurama időközben beszélt Hieijel is. Kezdett sötétedni.

-Jaj! Szerintetek nem fognak megtámadni minket a vámpírok?- kérdezte idegesen Kuwabara.

-Nem fognak. Mert ha meglátják a bamba fejedet kiszaladnak a világból.- gúnyolódott Hiei.

-Mit mondtál Kertitörpe?- sértődött meg Kuwabara.

-mindegy! Ha megtámadnak van ellene fegyverem.- dicsekedett Kuwabara.

-Tényleg? És mi lenne az?- kérdezte Yusuke.

-Van nálam: fokhagyma, szentelt víz, kereszt, karó, és ez ( egy ezüst karkötőt mutatott). Mit szóltok?- kérdezte önelégülten Kuwabara.

-Azt hogy teljesen megőrültél. Ezek a vackok nem segítenek.- mérgelődött Yusuke és meg ajándékozta Kuwabarát egy monoklival. Végül nagy nehezen elértek a Corvin birtokra. Hajnal volt. A gyönyörű villa most még szebbnek tűnt mint amilyen volt. Mind nagyon fáradtak voltak. Odamentek az ajtóhoz és kopogtak. Úgy félórája ácsoroghattak kint mikor valaki ajtót nyitott.

-Igen? Miben segíthetek? Miért zavarnak ilyen korán?- kérdezte egy nő.

-Elnézést kérek a zavarásért! Én vagyis mi Sila Hirait keressük. Úgy tudjuk itt van. Beszélhetnénk vele?- kérdezte Koenma.

-Sila nincs itt. De maguknak mi köze van Silához?- kérdezte a nő.

-Én egy régi barátja vagyok.- mondta Koenma.

-Sila sosem mondta hogy vannak barátai. Jöjjenek be. Sila hamarosan megjön.- mondta a nő.

Mindenki bement.

-Megtudhatnám hogy kik maguk?- kérdezte a nő.

-Én Koenma vagyok. Ő pedig: Yusuke, Kurama, Kuwabara és Hiei.- mutatta be a társaságot Koenma Közben Koenma rámutatott a nevek tulajdonosaira.

-Örvendek. Én Anna Corvin vagyok.- mondta Mrs. Corvin.

-Mondja mikor beszélhetnénk Silával?- kérdezte Koenma.

-Amint hazaért szólok neki. Ha jól sejtem nem sokára megjön.- felelte Mrs. Corvin.

-Nem bánja ha itt megvárjuk?- kérdezte udvariasan Koenma.

-Nem. Nem bánom. De árulja el hogy mit akar tőle.- mondta Mrs. Corvin.

-Rendben. Nos Sila régen a Szellemvilág detektívje volt. Pontosabban 16 évvel ezelőtt. És most szükségünk lenne a segítségére. Nagyon fontos lenne.- mondta Koenma.

-Értem. Ezt soha sem mondta. Alig mondott valamit a múltjáról. Mindig ha kérdeztem valamiért mindig elszomorodott. Fogalmam sincs miért. Honnan tudta hogy Sila itt van.- kérdezte Mrs. Corvin.

-Ez a cím volt megadva. Gondoltuk megnézzük hogy tényleg itt van-e.- mondta Koenma.

-Egek! Mikor jön már?- türelmetlenkedett Kuwabara.

-Légy türelmesebb Kuwabara. Mrs. Corvin mondta hogy nincs most itt.- szidta le barátját Yusuke.

Ekkor ajtó csapódást hallottak. Mindenki odanézett. Aki bejött az nem volt más mint Sila. Megint talpig feketében volt. Látszott rajta hogy fárasztó éjszakája volt. Fáradtan elindult a lépcső felé.

-Sila! Ezek az urak veled akarnak beszélni.- szólt a lány után Mrs. Corvin. De Sila nem állt meg hanem felment a lépcsőn és bement a szobájába. Letette a fegyvereit és lefeküdt az ágyra. Amint becsukta a szemét egyből elaludt.

-Ez a lány süket vagy mi?- kérdezte Kuwabara.

-Nem. Csak egész este ébren volt és fáradt. Most pár órát aludni fog. Talán ebédre felébred. De ez nem biztos. Addig ha akarják adok maguknak szobát.- mondta Mrs. Corvin. A nap hátra levő része azzal telt hogy Yusukéék felfedezték a kastélyt. Rengeteg folyosó és lépcső volt. A folyosó egy része sötét volt. A falakon fegyverek és festmények díszelegtek. Voltak páncélok és szobrok is. Mikor eljött az ebéd idő Yusukéék farkas éhesek voltak. Asztalhoz ültek. A szolgálók kiszolgálták az ebédet. Nagyon jól nézett ki. Mindenki elkezdett enni. Sila kicsit késett. Gyönyörű volt. Hosszú kék farmer volt rajta és egy fekete feszülős topp. A farmer rátapadt a lábára. A fiúk eltátották a szájukat hogy milyen szépség jön feléjük.

-Istenem! Most is ugyan olyan gyönyörű mint régen. Hogy tudtam elfelejteni őt? Semmit sem változott.- gondolta magában Kurama.

-Örülök hogy csatlakozol hozzánk.- üdvözölte a lányt Mrs. Corvin.

-Én örülök hogy felébredtem. Már nagyon éhes vagyok.- mosolygott Sila.

A hangja még inkább megbabonázta őket. Sila leült. Pont szembe Kuramával. Ennek az lett a vége hogy Kurama egész idő alatt a lányt nézte.

-Sila örülök hogy újra látlak. Emlékszel még rám?- kérdezte Koenma.

-Igen. Te vagy a volt főnököm. Koenma nagyúr.- felelte Sila.

-Örülök hogy emlékszel rám.- mondta elégedetten Koenma.

-Miért ne emlékeznék? Igaz 16 év telt el de tudod hogy nagyon nehezen felejtek.- mondta komolyan Sila.

-Igen. Tényleg nehezen felejtesz.- ismerte be Koenma.

-Gondolom nem azért jöttél hogy a múltról beszéljünk. Ami volt az elmúlt. Ezen nem lehet változtatni. Még akkor sem ha akarnánk. Na mond mit akarsz! Már nem dolgozom neked. És ahogy látom mát van új detektív.- mondta Sila.

-Honnan tudod hogy új detektív van?- kérdezte meglepetten Yusuke.

-Ismerem Koenmát. Hosszú évekig voltam detektív. Igaz hogy most már nincs kapcsolatom a Túlvilággal de azért vannak sejtéseim amik szinte mindig beigazolódnak.- felelte Sila.

-Mennyi ideig voltál detektív?- kérdezte Mrs. Corvin.

-Úgyse hinné el nekem asszonyom.- mondta Sila.

-Miért szégyelled? Egy év után ott hagytad? Vagy hamarabb?- szemtelenkedett Kuwabara.

Kuwabarának ezt a megjegyzését egy csomó pofonnal jutalmazták. Kuwabara mindenkitől kapott egy pofont.

-Nem. Hosszú évekig dolgoztam Koenmának. Ha tudni akarod pontosan 50 évig.- mondta Sila. Mindenkinek leesett az álla. Nem hittek a lánynak. Ez nem csoda hisz kinézetre velük egyidős volt.

-MMMMMMMMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII??????????? 50 évig????????!!!!!!!!!- tátották el a szájukat Yusukéék.

-Igen 50 évig dolgozott nekem. A legjobb volt. Mikor Sila kezdő volt legelső feladata az volt hogy öljön meg egy szörnyet aki legalább 3-szor olyan erős volt mint Rando.- mondta Koenma.

-Hogy? Még én is alig bírtam el vele. De neki még szellemi ereje sincs.- hüledezett Yusuke.

-Igaz nincs szellemi erőm de én más vagyok mint ti.- felelte a lány.

-Én teljesen elvesztettem a fonalat!- siránkozott Kuwabara.

-Az nem csoda. Ilyen kis aggyal csoda hogy valamennyit értettél.- gúnyolódott Hiei.

-Mit mondtál?- mérgelődött Kuwabara.

-Elég legyen! Ne itt veszekedjetek!- szólt a veszekedőkre Mrs. Corvin.

Az ebéd ettől a vitától eltekintve nyugodt volt. Sokat beszélgettek. Siláról sokat megtudtak de azt nem hogy miért hagyta ott a detektív munkát. Akárhogy kérdezték nem kaptak választ. Mrs. Corvin egyre többet tudott meg Siláról. Sila nem beszélt a társaságnak Youkoról. Sem arról hogy miért hagyta ott a detektív munkát. A hangulat kellemes volt. Sila mesélt a kalandjairól. Ebéd után mindenki ment a dolgára. Yusuke és Kuwabara a kastélyban sétált míg Kurama és Hiei a kertet fedezték fel és beszélgettek. Kurama elmondta Hieinek hogy Sila az a lány akibe Youko Kurama-ként lett szerelmes. Hiei ezt nehezen hitte el de Kurama meggyőzte. Sok mindenről beszélgettek. Hirtelen valami furcsa zajra lettek figyelmesek.

-Mi ez?- kérdezte idegesen Hiei.

-Nem tudom. Olyan mintha valaki lőne.- mondta Kurama.

A két fiú a hang irányába ment. Meglepetésükre meglátták Silát amint néhány szoborra lő.

-Mit csinálsz?- kérdezte Kurama.

-Gyakorlok.- felelte röviden a lány.

-Én megyek.- mondta Hiei és elment. Kurama sejtette hogy Hiei miért ment el.

-Miért gyakorolsz?- kíváncsiskodott Kurama.

-Koenma nem mondta?- kérdezte Sila miközben lőtt.

-Mit nem mondott?- kérdezett vissza Kurama.

-Legyen elég annyi hogy van rá okom.- mondta a lány.

-Értem. És milyen lövedéket használsz?- kérdezte Kurama.

-Saját készítésűt. Ilyet sehol nem találsz.- mondta a lány miközben abba hagyta a lövöldözést és a fegyverből kivette a tárat. Kivett egy töltényt a tárból és megmutatta Kuramának.

-A golyók ezüst-nitráttal vannak feltöltve. Ha meglövök vele valakit akkor az ezüst bekerül az erekbe és szétáramlik a testben.- felelte a lány. Kurama a kezébe vette a töltényt és megnézte.

-Megmutatod?- kérte a fiú.

-Igen. Menj a szoborhoz de ne állj elé. Figyeld meg mi történik.- utasította Sila Kuramát.

Kurama odament a szoborhoz és figyelt. Kicsit megijedt amikor a fegyver elsült. A golyó fejbe találta a szobrot. Kurama megnézte és látta hogy az ezüst kifolyik a szobor arcára. Nagyon meglepődött. Vissza ment a lányhoz hogy gratuláljon neki a szép lövésért.

-Szép volt. Jól tudsz célozni. Megpróbálhatom?- kérdezte Kurama.

-Igen. Ha akarod. Tudod hogy kell?- kérdezte Sila.

-Nem.- felelte Kurama.

-Akkor gyere ide és megmutatom.- mondta Sila.

Kurama odament a lányhoz. Sila a fiú kezébe adta a fegyvert. Kurama felállt hogy lőjön. Sila a fiú mögé állt hogy segítsen neki. Kurama elpirult mikor érezte hogy Sila melle hozzásimul a hátához. Hagyta hogy Sila kijavítsa a hibáit. Célzott és lőtt. A golyó célba is talált.

-Nem rossz egy kezdőtől.- dicsérte meg Sila Kuramát. Kurama a szobornak a nyakát találta el. Persze most sima töltényt használtak. Mikor befejezték a lövöldözést Sila és Kurama beszélgettek.

-Mond miért hagytat ott a detektív munkát? Koenma szerint a legjobb voltál?- kérdezte végül Kurama.

-Ezt inkább nem mondom el. 2 oka van. Csak annyit mondok hogy személyes ügyek. A főbb ok mert valaki akit nagyon szerettem meghalt. De elégedj meg ennyivel. Ne haragudj de nem akarok róla beszélni.- mondta szomorúan Sila.

-Nem haragszom. Majd ha akarod elmondod. Nem erőltetem ha nem akarod elmondani.- mondta barátságosan Kurama.

-Köszönöm. Csak azért nem akarom elmondani mert ez magán ügy és még fájnak az emlékek.- felelte Sila.

-Az emlékek sokáig megmaradnak még akkor is ha felejteni akarunk. Nem igaz?- kérdezte Kurama.

-De igen. Sajnos leginkább a rossz emlékek maradnak meg az ember emlékezetében.- felelte Sila.

-Ezzel nem tudok vitatkozni. Igazad van.- mondta Kurama.

-Mond! Te is elveszettél valakit?- kérdezte Sila.

Kurama kérdően nézett rá.

-Jaj! Ne haragudj! Ez nem rám tartozik.- mondta gyorsan Sila.

-Semmi baj. Nos hogy mondjam? Egyszer majdnem meghaltam de előtte láttam hogy a lányt akit szerettem megölik.- mondta Kurama álszomorúsággal a hangjában.

-Értem. Sajnálom.- mondta Sila.

-Nem váltunk témát? Valami vidámabbat?- kérdezte mosolyogva Kurama.

-Jó rendben. Mi legyen a téma?- kérdezte a lány.

-Nem tudom.- felelte Kurama.

-Mondjuk mesélj milyen az új szellem detektív?- kérdezte Sila.

Kurama mindent elmondott. Elmondta milyen kalandokban volt része. Ezzel a beszélgetéssel elment az egész délután. Vacsorára mindenki bement az ebédlőbe. Mindenki megvacsorázott. Vacsora után egy ideig még ott ültek az asztalnál és beszélgettek. Majd egy idő múlva Sila felállt és elment. Felment a szobájába, átöltözött, magához vette a fegyverét és a kardját. Visszament az ebédlőbe.

-Megyek asszonyom.- mondta Sila.

Mrs. Corvin odament a lányhoz és a kezébe nyomott egy papírt. Sila elolvasta és bólintott.

-Várj! Hova mész? Nem mehetsz most el!- mondta Koenma az éppen távozni készülő lánynak.

-Majd holnap beszélünk. Ma nem érek rá.- mondta Sila.

-Mégis hova mész ilyen késő este?- kérdezte Kuwabara.

-Ahhoz neked semmi közöd.- mondta Sila és elment.

Az este Yusukéék számára nyugodtan és vidáman tellet. Késő este volt. Mindenki aludt. Vagy mégsem? Akik ébren voltak azok nem mások mint Hiei és Kurama. Kurama álmatlanul sétált a szobájában.

-Nem tudsz aludni?- kérdezte Kurama Hieitől aki az ajtóban állt. Kurama az ablakon nézett ki.

-Ahogy látom te sem.- mondta Hiei és ő is kinézett az ablakon.

-Csak rá gondolok. Nem tudom miért de úgy érzem bajban van.- mondta Kurama kissé aggodalmasan.

-Ne aggódj. Biztos tud magára vigyázni. És láthattad hogy egész jól tud lőni. És megmondtad neki?- kérdezte Hiei.

-Még nem. Biztosra akarok menni. Előbb megakarom tudni hogy szeret-e még.- mondta nyugodtam Kurama.

-Szerintem mond meg neki minél hamarabb. Mert a következő küldetés ami miatt idejöttünk nagyon veszélyes. Lehet hogy nem mind éljük túl. Te is tudod hogy a vámpírok kegyetlenek.- mondta Hiei.

-Igen tudom. De te mit tennél a helyemben? Mikor a múltjáról kérdeztem azt mondta hogy fájnak neki az emlékek és nem akarja elmondani.- felelte Kurama.

-Nem tudom mit tennék a helyedben de én még soha nem voltam szerelmes és nem is leszek soha.- mondta Hiei.

-Tudod régen én is azt hittem hogy nem lesz egy lány sem akit szeretnék. Egészen addig amíg Sila nem csatlakozott hozzám a bandába. Ő volt az egyetlen aki meg tudta lágyítani a szívem. Nem tudom hogy tudtam őt elfelejteni. Tudod nemcsak szép de nagyszerű harcos volt. Viszonylag hamar ő lett a csapat egyik legerősebbje. Párszor edzettem vele és néha padlóra küldött.- mesélte Kurama és elmosolyodott a szép emlékeken. Hiei csak hallgatta barátját. Szinte hajnalig beszélgettek. Végül Hiei visszament a saját szobájába és lefeküdt aludni. Kurama is lefeküdt aludni. Hamar elnyomta az álom. Silával álmodott. Reggel arra ébredt hogy óriási a zaj. Kiment és látta hogy Yusuke és Kuwabara azért verekszik hogy ki menjen előbb a fürdőszobába. Csak megrázta a fejét és vissza ment a szobájába és átöltözött. Mikor kijött a szobából senki sem volt a folyosón. Lement reggelizni. Ő érkezett utoljára.

-Jó reggelt Álomszuszék!- köszöntötte Yusuke.

-Kösz. Neked is.- felelte Kurama.

Kurama leült az egyik székre. Evés közben beszélgettek a küldetésről. Mrs. Corvin tudta hogy mekkora felelősséggel jár ez az akció. Nem örült neki hogy Silának mennie kell. De Sila dönt.

-Vajon hol lehet Sila?- kérdezte Kurama.

-Mi az Kurama? Csak nem tetszik neked?- szemtelenkedett Kuwabara.

-Semmi közöd hozzá!- mordult fel Kurama.

-Ezek szerint igen.- mondta vigyorogva Yusuke.

-Ja! Tiszta vörös a fejed.- röhögött Kuwabara.

Ezt a vitát az ajtó csapódása szakította félbe. Aki megjött az nem volt más mint Sila. Sila nagyon fáradt volt. Alig állt a lábán.

-Megjöttem Mrs. Corvin.- mondta a lány és benézett az ebédlőbe.

-Örülök hogy megjöttél. Beszélnem kell veled. Gyere ide.- mondta Mrs. Corvin.

Sila odament. Kurama nagyon örült hogy Sila megjött. Sila leült az egyik székre. Figyelmesen mindent meghallgatott. Végül Silát rávették hogy segítsen Yusukééknek. Koenma meg könnyebbült. Mivel vámpírokról van szó a legjobb aki segíthet nekik az Sila. Mindennél jobban ismeri a vámpírokat (ő is félig az). Megbeszélték hogy mikor indulnak edzeni. Yusukééket Sila fogja edzeni. Sila a megbeszélés után felment a szobájába és lefeküdt aludni. Csak pár órát aludt. Mielőtt lefeküdt volna megkérte Kuramát hogy majd pár óra múlva ébressze fel. Kurama úgy tett ahogy Sila megkérte. Kurama halkan benyitott a lány szobájába. Sila mélyen aludt. Kurama leült az ágyszélére és óvatosan megrázta kicsit a lány vállát.

-Sila ébredj! Ébredj!- suttogta Kurama. Sila nem reagált. Az egyetlen reakció az az volt hogy átfordult a másik oldalára.

-Milyen aranyos mikor alszik. Gyönyörű akár egy álom. Remélem hogy emlékszik rám. Most is olyan szép mint amilyen volt.- gondolta magában Kurama.

Kurama egyre közelebb hajolt a lányhoz. Sila a hátára fordult. Az ajkuk majdnem összeért mikor Sila kinyitotta a szemét. Elkerekedett a szeme. Nagyon elpirult akárcsak Kurama.

-Ezt ne értsd félre. Fel akartalak ébreszteni ahogy megkértél rá.- mentegetőzött Kurama.

-Akkor miért hajoltál ilyen közel hozzám?- kérdezte Sila halkan.

-Nem tudom. Sajnálom.- mondta Kurama és visszaült. Sila is felült.

-Most kimennél? Szeretnék átöltözni.- mondta Sila. Kurama bólintott és kiment. Az ajtó előtt állt és várta hogy a lány kijöjjön. Sila 15 perc múlva jött ki. Kék farmer volt rajta és egy feszülős felső. Nagyon jól állt neki. Együtt kimentek a kertbe. A többiek ott várták őket.

-Mit tudtok a vámpírokról?- kérdezte Sila.

-Azt hogy nem bírják ezeket.- mondta Kuwabara és elővette a keresztet, a szentelt vizet, a fokhagymát, és az ezüst karkötőt ( a karkötő az Kuwabara nővéréé ) és a karót.

-Ezzel a sok vacakkal felőlem próbálkozhatsz. De akkor meghalsz.- mondta Sila.

-Ezt hogy érted?!- mérgelődött Kuwabara.

-Honnan vetted ezt az eget verő baromságot hogy ezek segítenek?- kérdezte Sila.

-A filmekből. Ott mindig segítenek ezek. Na jó! A karkötő nem a legjobb de ez volt az egyetlen ezüst otthon.- magyarázkodott Kuwabara.

-Az mind kamu. Ezekből csak az ezüst és a fokhagyma hatásos. A többit felejtsd el.- mondta Sila.

-Koenma azt mondta hogy a vámpíroknak három gyengéje van. Mi a harmadik?- kérdezte Yusuke.

-A napfény.- felelte a lány.

-Aha. Értem. Ezt elfelejtettem.- mondta Kuwabara.

-Csoda hogy egyáltalán feltudsz fogni valamit.- gúnyolódott Hiei.

-Mit mondtál Kerti törpe?- üvöltötte Kuwabara.

-Elég legyen. Azért vagytok itt hogy edzetek és nem azért hogy veszekedjetek.- mondta határozottan Sila. Mindenki abba hagyta a vitát és figyelt a ,,tanárra”. Elkezdődött a kemény edzés. Sila nagyon keményen bánt a fiúkkal. A erősítő gyakorlatok után jött a közel harc fegyverek nélkül. Hiei és Kurama voltak a legjobbak akik kihívást jelentettek Sila számára. Vacsoráig edzettek. Yusukéék alig álltak a lábukon. Hulla fáradtan mentek zuhanyozni és utána vacsorázni. Sila megmondta Kuramának és Hieinek hogy ők voltak a legjobbak. És hogy elégedett velük. Silának hála a vacsora csendes volt.

-Yusuke alig ismerek rád. Miért nem veszekszel Kuwabarával?- kérdezte Koenma.

-Silának köszönd. Majdnem belehaltam az edzésbe.- panaszkodott Yusuke.

-Ha ez nem edzés lett volna akkor rengetegszer meghaltatok volna.- mondta Sila.

Ezt a beszélgetést leszámítva csendben telt a vacsora. Mindenki sokat evett. Főleg Yusuke és Kuwabara. Silának feltűnt hogy Kurama egész idő alatt őt nézte. Vacsora után mindenki felment a szobájába és lefeküdt aludni. Sila nem ment aludni. Megfürdött. Vissza ment a szobájába és átöltözött. Mivel meleg nyári este volt ezért kiment a kertbe sétálni. Mint mindig most is a rózsákhoz ment. Leült a fűbe és nézte a teli holdat és a csillagos eget. A végén már nem ült hanem feküdt. Ilyenkor nagyon nyugodt volt. De arra nem gondolt hogy valaki figyelte őt attól kezdve hogy kilépett a házból. Ez a valaki is kiment. Ez a valaki megállt egy fa mellett és onnan figyelte Silát.

-Gyere elő. Tudom hogy itt vagy. Onnantól kezdve követtél hogy kiléptem a házból. Mégis miért követtél Kurama?- kérdezte Sila úgy hogy fel sem nézett.

-Honnan tudtad hogy én vagyok?- kérdezte a fiú miközben előjött. Odament a lányhoz és leült mellé.

-Onnan hogy egésznap le sem vetted rólam a szemed. Mikor szóltál hogy keljek félreérthetően közel hajoltál hozzám. És az edzésen is néztél akárcsak a vacsorán. Ne tagadd! Láttam.- mondta Sila.

-Öhm. Igen igazad van.- mondta Kurama közben elpirult.

-Válaszolj miért csinálod ezt?- kérdezte Sila. Közben felült és a fiú szemébe nézett.

-Zavar?- kérdezte Kurama

-Igen. Képzeld el hogy zavar. Válaszolsz végre a kérdésemre?- kérdezte Sila ingerülten.

-Igen de nyugodj meg.- mondta nyugodtan Kurama.

-Nyugodt vagyok. Még nem láttál idegesnek. Akkor kezdj mesélni.- mondta Sila.

-Rendben. Koenma mondta hogy senki se tudja miért hagytad ott a detektív szakmát. De miután mesélt rólad azthiszem tudom. Azt mondtad, hogy nem akarsz mesélni a múltadról mert még fájnak az emlékek. Szerintem valaki, akit szerettél meghalt és ezt nem mondod el senkinek. Erről nem akarsz beszélni. Szerintem az a valaki pont 16 éve halt meg. Koenma azt mondta, hogy miután az a valaki meghalt párnap múlva mentél el. És azóta nem tudnak rólad semmit. Koenma szerint nem csak ez az egy oka van annak hogy elmentél. Jól mondom?- kérdezte Kurama (persze tudta hogy igaza van).

-Koenma túl sokat mond. Honnan veszed hogy valaki olyan halt meg akit szerettem?- kérdezte Sila. Meglepettségét próbálta leplezni. Nem sok sikerrel.

-Akkor jól mondtam. Ki volt az?- kérdezte Kurama a lány kérdésével nem törődve.

-Ahhoz neked semmi közöd. Ő már meghalt. És miért érdekel ennyire a neve?- kérdezte idegesen Sila.

-Csak kíváncsi vagyok. Ezek szerint minden amit mondtam igaz volt. Mielőtt megkérded miből gondolom elárulom hogy az idegességedből. Mindent elárult. Szinte mindent tudok csak azt nem hogy ki volt az.- mondta Kurama.

-Addig gondolom úgyse hagysz békén amíg el nem mondom. Ugye?- kérdezte Sila. Beletörődött hogy mindent el kell most mondania.

-Igen.- mondta Kurama.

-Rendben van. Igen minden úgy volt ahogy mondtad. Youko Kuramának hívták. Nagyon hasonlít a nevetek. Youko a szemem láttára halt meg. Párnap múlva elmentem mert már nem tudtam ellátni a detektívi feladataimat. Hogy miért jöttem ide azt nem mondom el. Youko még ma is hiányzik. Bármit megadnék azért hogy újra vele legyek. De nem áltatom magam azzal hogy a közel jövőben láthatom őt. Talán majd egy másik életben. Vagy ha nem akkor talán a Túlvilágon ha odakerülök ahova ő. Ezt akartad ennyire tudni? Boldog vagy?- kérdezte Sila szomorúan.

Kurama megkönnyebbült mert most már tudta hogy a lány még mindig szereti őt. Elkezdett mosolyogni.

-Most meg min mosolyogsz? Olyan vicceset mondtam? Mi olyan vicces?- kérdezte Sila mérgesen.

-Csak arra gondoltam hogy a kívánságod hamarosan teljesülhet.- mondta Kurama.

-Na jó! Elegem van belőled. Te tiszta hülye vagy.- mondta mérgesen Sila. Felállt és elindult vissza a házba. Kurama ezt az alkalmat kihasználva amíg a lány háttal van neki felvette a régi alakját. Így most már Youko Kurama ült ott a fűben. Felállt és a lány után nézett.

-Miért vagyok hülye?- kérdezte Kurama.

-Vajon?! Ha olyan okos vagy akkor miért nem… – a félbe szakadt mert mikor megfordult még a lélegzete is elakadt. A döbbenettől mozdulni sem tudott. Nem hitt a szemének mikor meglátta Youkot. Kurama odament hozzá és mélyen a szemébe nézett.

-Örülök hogy nem felejtettél el és még mindig szeretsz.- mondta mosolyogva.

-Hogy.. hogy lehetséges ez? Ez valami trükk?- hitetlenkedett Sila.

-Nem trükk. Én vagyok az. Mikor azt hitted meghaltam az emberek világába kerültem és születtem újjá ennek a fiúnak a testében. Végig én voltam az.- felelte Kurama.

-Akkor miért nem mondtad el nekem? Miért nem szóltál?- kérdezte Sila a könnyeivel küszködve.

-Nem hittél volna nekem. Mint ahogy most sem hittél. Nem könnyű téged becsapni. Semmit sem változtál. Ugyan olyan szép vagy mint 16 éve.- mondta Kurama és megölelte szerelmét. Sila viszonozta az ölelést de a könnyeit már nem tudta vissza tartani. Patakokban folytak végig az arcán. Ezek a könnyek nem a fájdalom és a bánat könnyei voltak hanem az öröm könnyei. Sokáig álltak így együtt. Kurama kicsit eltolta magától a lány és megcsókolta. Már nagyon régóta várt erre a csókra. Percekig csókolóztak. Mikor befejezték leültek a fa alá de nem beszélgettek csak annak örültek hogy a másik karjai közt lehetnek. Kurama egy idő után vissza változott de Silát nem zavarta.

-Kérlek ne haragudj hogy olyan durva voltam veled. Csak..- mondta Sila de nem tudta befejezni mert Kurama megcsókolta. Sila tudta hogy ezzel azt akarja mondani hogy: ,,nem haragszom”. Hajnal felé vissza mentek a szobájukba. Legszívesebben együtt lettek volna (nem úgy együtt) de pihenniük kellett. A következő pár nap nehéz lesz mindenki számára. Silának kevés ideje van arra hogy kiképezze a többieket a vámpírok elleni harcra. Keményen edzettek. A közelharcon kívül mindenki megtanult lőni. Naponta háromszor edzettek. Reggel, délután és este sötétedés után. Sötétben azért harcoltak hogy Yusukéék hozzászokjanak ahhoz hogy kevés fényben küzdjenek. Ez Kuwabarának nem jelentett nagy gondot mert látott a sötétben. Viszont ami nehéz volt számára az az volt hogy nagyon kellett fülelni mert a vámpírok nagyon halkan közlekednek főleg ha harcolnak. Ez mindenkinek nehéz volt de azért sikerült. A másik fő nehézség az az volt hogy a vámpíroknak nincs szellemi ereje ezért nem érzik meg a jelenlétüket. Sila Kuramával is kemény volt. Egy heti kemény edzés után mindenki vizsgázott. A vizsga nagyon nehéz volt. Silának segített Koenma és Mrs. Corvin. Sila nagyon szigorú volt. Reggel volt a vizsga és délutánra kellett közölni a fiúkkal az eredményeket. Sila a rózsáknál ült és nézte az eredményeket. Hirtelen lépéseket hallott a háta mögött. Nem nézett oda csak elmosolyodott.

-Miért jöttél? Érdekel az eredményed?- kérdezte Sila miközben hátra nézett.

-Nem. Csak téged akartalak látni.- mondta Kurama és megcsókolta a lányt.

-Emlékszem. Mindig akkor hízelegtél nekem így amikor kiakartál szedni belőlem valamit. Mit akarsz?- kérdezte mosolyogva Sila.

-Így emlékszel? Igen. Igazad van. Az eredményekre vagyok kíváncsi.- vallotta be Kurama.

-Tudtam hogy ezt fogod mondani. De ne hidd hogy elmondom. Várj türelemmel.- mondta Sila.

-Rendben. Meddig?- türelmetlenkedett a fiú.

-Majd ebéd után elmondom. Addig is engedj el mert nem végeztem.- mondta Sila és próbált kibújni az ölelésből.

-Nem. Nézd át így.- felelte Kurama.

-Azt várhatod. Na eressz!- mondta Sila.

-Sila! Ha tudsz gyere velem kérlek.- jelent meg a semmiből Mrs. Corvin.

-Megyek asszonyom.- mondta Sila és gyorsan oda ment a ház úrnőjéhez. A két nő megbeszélte a vizsga eredményeket. Megbeszélték hogy ki hogy teljesített. Eljött az ebéd. Mindenki nagyon izgatott volt a vizsga miatt. Mikor befejezték az evést mindenki elhallgatott. Mrs. Corvin felállt.

-Nos. Silával megbeszéltük az eredményeket. Mert mi ketten értünk ehhez a témához. Bár talán Sila kicsivel jobban mint én hisz én ember vagyok. De ez nem lényeg. Az a lényeg hogy …. De ezt inkább te mond el nekik Sila.- mondta Mrs. Corvin.

-Igenis asszonyom.- mondta Sila miközben felállt.

-Nos. Sokat gondolkodtam hogy milyen legyen a vizsgátok. Mert azt nem várhatom el hogy egy hét alatt vámpírvadásszá váljatok. Képtelenség lett volna azt elérni hogy profik legyetek. Most nem számított hogy ki hogy bánik a karddal vagy kinek mi a képessége. Mindenki azonos esélyekkel indult. Nem tépem tovább az idegeiteket. A vizsgán..... mindenki átment.- mondta mosolyogva Sila. Erre mindenki elkiáltotta magát. El sem hitték amit hallottak. Mikor magukhoz tértek akartak egy bulit. De nem lehetett. Mrs. Corvin hamar elküldte a fiatalokat aludni hogy kipihenjék magukat estére mert sötétedés előtt indulnak. Sila nagy nehezen rávette Kuramát hogy ő is pihenjen. De Kurama csak Silára tudott gondolni. Sila eközben Mrs. Corvinnal beszélgetett a könyvtárban.

-Ha sikerül megölnöd neked vagy a barátaidnak akkor elmehetsz. Mehetsz amerre látsz de itt is maradhatsz. De gondolom el akarsz menni a szerelmeddel.- mondta Mrs. Corvin.

-Honnan tudja hogy….?- kérdezte meglepetten a lány.

-A vak is látja hogy te és Kurama szeretitek egymást. És láttalak is titeket. A te korodban én is ilyen voltam.- mondta az asszony.

-Értem. Szívem szerint elmennék de az eskü miatt nem tehetem.- mondta szomorúan Sila.

-Ha megölitek Toshirót teljesítitek az esküt. Akkor szabad leszel. És a gyerekeidnek sem kell az tenniük amit neked kellett.- mondta Mrs. Corvin.

-NEM!!!! Őt én ölöm meg! Senki más! Ez az én harcom! Az én családomé! Nekem kell megölnöm!- mondta Sila.

-Rendben van. Ne mérgelődj! Most menj pihenj! Nehéz éjszaka vár rád.- mondta az asszony.

-Igenis.- felelte Sila és elment pihenni. Napnyugtakor Sila összeszedte a csapatot. Yusukéék kaptak fegyvereket és fekete ruhákat. Hiei nem szívesen vált meg kardjától de muszáj volt. A kardja helyett egy olyan kardot kapott mint amilyen Silának van. A Kardnak az az egy különlegessége van hogy a pengéje ezüstből van. Kardot mindenki kapott és egy olyan lámpát ami UV sugarakat bocsát ki. Ha ezzel rávilágítanak a vámpírra az meghal. Sokféle fegyvert kaptak. Mindenki félt. Sila mindent elmondott arról hogy kit kell megölni és hogy harcolnak a vámpírok. Yusukéék úgy érezték igazi vámpírvadászok lettek. Hiei nagyon várta már a harcot. Sila vitt magával egy térképet hogy a megfelelő helyre jussanak. A helyszín egy nagyon régi kastély volt. A kastély évszázadok óta üres és egy része romos. Egész este csak meneteltek.

-Jaj!!! De hátborzongató! Miért kell este menni?- kérdezte siránkozva Kuwabara.

-Hallgass te barom! Csendben kell lenni!- morogta Hiei.

-Csend legyen! Hallgassatok mind a ketten!- szólt rájuk Sila.

Mindenki csendben maradt és ment a lány után. Napkeltekor álltak meg pihenni. Két órát pihentek utána mentek tovább. Egy domb tetején pihentek meg. Sila leült és nézte a csodaszép tájat.

-Zavarhatlak?- kérdezte Kurama.

-Te sose zavarsz.- mondta mosolyogva Sila.

Kurama leülte és megcsókolta szerelmét.

-Tudod gondolkodtam.- kezdte Kurama de Sila közbe vágott.

-Te azt is tudsz?- kérdezte meglepetten a lány.

-Ha ha nagyon vicces.- gúnyolódott Kurama.

-Bocs! Ez nem volt szép.- mondta Sila.

-Semmi baj. Tehát azon gondolkodtam hogy vámpír létedre miért szolgálsz egy embert. Ez valahogy nem fér a fejembe.- mondta Kurama.

-Sejtettem hogy megfogod kérdezni. Ezt nem könnyű elmondani de elmondom neked. Ezt még Koenma sem tudja. Az a lényeg hogy évezredekkel ezelőtt egy egyik ősöm megesküdött az akkori világ leghíresebb vámpírvadász családjának a Corvinus családnak hogy egészen addig szolgálják a családot és leszármazottaikat amíg Toshirót meg nem ölik. Hogy miért esküdött meg az ősöm azt nem tudom. Sose mondták. A Corvinusok leszármazottja Mrs. Corvin. Nekem mindenképpen meg kell ölnöm azt a férget vagy a családom minden eddigi tagja aki szolgálta a Corvinusokat az mind Pokolra kerül és persze beleértve engem is természetesen. Ennyi a történet.- mesélte Sila.

-Te nem kerülhetsz oda mert te jó vagy.- értetlenkedett Kurama.

-Pedig ez van. Koenma sem tehet ez ellen semmit mert ezt az ősöm akarta.- mondta Sila.

A két fiatal sokat beszélgetett. Végül Sila felállt és indultak tovább.

Kuwabara rengeteget nyafogott mert a feketében melege volt. Mindenkinek nehéz volt elviselni a fiú nyafogását. Estére érték el a kastélyt. Csak a kastély közelében voltak vámpírok. Bementek a hatalmas kapun. Egy poros, pókhálós terem fogadta őket. Mindenki felkészült a legrosszabbra. Egy idő után szét kellett válniuk. Volt náluk mini rádió. Azt a fülükre tették és tudtak beszélni a többiekkel. Sila tudta hogy hol keresse Toshirót. Toshiro az egyik toronyban volt. Ha valaki valamit nem tudott megkérdezte Silától. Sila egy hatalmas szobába ért. Sötét volt csak a Hold világított.

-Tudtam hogy egyszer megpróbál valaki a családodból megölni de nem hittem volna hogy egy gyerek jön.- mondta egy titokzatos ijesztő hang.

-Toshiro! Gyere elő és állj ki ellenem!- kiáltotta Sila.

-Csak ne olyan hevesen kislány! Az lesz a jötted jutalma hogy te leszel a vacsorám.- mondta a vámpír.

Sila körbenézett és meglátta Toshirót. Toshiro valamivel magasabb volt a lánynál, hosszú fekete haja a derekáig ért, fekete ruha volt rajta. A bőre holt sápadt volt. Első pillantásra hasonlított egy emberre.

-Valamelyikünk ma meghal de az nem én leszek!- kiáltotta dühösen a lány.

-Kétlem.- nevetett gúnyosan a férfi.

-Szavak helyett beszéljenek a tettek!- kiáltotta Sila.

-Rendben. Ha ilyen hamar meg akarsz halni.- nevetett Toshiro.

Elkezdődött a harc. Yusukéék párszor kértek tanácsot Silától de a lány nem tudott velük foglalkozni. Mindkét harcos nagyon gyors volt. Toshiro és Sila nagyon jól képzett harcosok voltak. Sila azért volt nehéz helyzetben mert Toshiro ereje a Pokol legmélyebb bugyraiból származott és ellenállt az ezüstnek. A harc nagyon kiegyensúlyozott volt. Hol az egyik hol a másik állt jobban. Yusukéék megijedtek mikor hallották hogy Sila rádiója eltört. Mikor össze találkoztak elkezdték megkeresni Silát. A kastélyban már nem volt ellenség. Mikor felértek a toronyba megdöbbentő látvány fogadta őket. A két fél még mindig harcolt. A szobában mindenhol vér volt. A berendezési tárgyak darabokban. Mindkét vámpír súlyos sérüléseket szerzett. Mindketten az életükért harcoltak. Sila szeme előtt az lebegett ha most alul marad akkor soha többet nem látja a szerelmét. Mindkét harcos alig állt a lábán. A harc egészen napkeltéig tartott. Végül Sila egy utolsó támadásra készült. Felemelte a kardját és szúrt. Nem látta hova mert elájult.

-Ha ez nem sikerül akkor nekem végem. Akkor meghalok. Sajnálom Kurama. Sajnálom hogy nem találkoztunk korábban.- gondolta Sila.

Kurama és a többiek odarohantak Silához. Szegény lány teste csupa seb és vér volt. Amennyire tudták ellátták Sila sebeit. Amilyen gyorsan csak tudtak visszamentek Mrs. Corvin házába. Silát a saját szobájába vitték. Ellátták a lány sebeit és ott maradt vele valaki. A napok unalmasan teltek attól eltekintve hogy mindenki nagyon aggódott Siláért. Kurama egy percre sem ment ki a lány szobájából. Ott aludt és csak akkor ment ki amikor szólította a természet. Még enni sem kért. Az egész nap unalmas volt. Így telt a következő 5 nap. Sila mozdulatlanul feküdt. Egyik este mikor Kurama a csillagokat nézte legnagyobb meglepetésére valami nyöszörgést hallott a háta mögül. Megfordult de nem látott semmit. Mikor a szeme hozzászokott a sötéthez meglátta hogy Sila feje mozog. Odasietett az ágyhoz és leült a szélére.

-Hát magadhoz tértél? Annyira örülök! Az hittem nem térsz magadhoz.- mondta Kurama és megölelte Silát.

-Ho.. hol vagyok?- kérdezte halkan a beteg.

-A szobádban. Ne mozogj feküdj vissza és aludj.- mondta Kurama.

-Csak este van. Nem aludhattam valami sokat. Hisz a harc reggel ért véget.- mondta Sila.

-Tévedsz! Ez az 5-ik nap.- mondta a fiú.

-Hogy??? 5 napot aludtam?- kérdezte meglepetten a lány.

-Igen. Majd holnap mindent elmondok de most pihenj.- utasította a lányt Kurama.

-De nem akarok.- mondott ellent Sila.

-Jól van. Elmondom. Mikor elájultál Toshiro meghalt. Te majdnem meghaltál de Koenma segített. Meg nekem is benne van a kezem a gyógyulásodban. 5 napja fekszel itt mozdulatlanul. És azóta vagyok én is itt melletted.- mesélte a fiú.

-Értem. Tudod nagyon féltem vissza jönni mert attól féltem hogy nem sikerül és csalódást okozok mindenkinek. De éreztem hogy valaki mindvégig itt van mellettem és vigyáz rám. Éreztem hogy te vagy az és nagyon hazavársz. A vaksötétben nem volt sehol semmi csak a sötétség. Egyszer láttam valami fehér fényt. Te voltál az. te vezettél vissza a helyes útra.- mondta a lány.

-Annyira örülök hogy vissza jöttél hozzám. Van egy jó hírem. Koenma felajánlotta hogy ha akarsz csatlakozhatsz hozzánk. Eljössz velünk Japánba?- kérdezte a fiú de sejtette a választ.

-Igen. Ha megengeditek. De Mrs. Corvin ….- mondta Sila.

-Mrs. Corvin belelegyezett. Engedélyezte. Te döntesz. Alig várjuk hogy meggyógyulj. Ha meggyógyultál megbeszéljük.- mondta Kurama.

-Holnap beszéljük meg. Ismersz. Gyorsan gyógyulok.- felelte Sila.

-Csak akkor ha most szépen alszol.- mondta Kurama.

-Oké. Kérlek maradj itt velem. Nem akarok egyedül lenni.- kérte Sila.

Kurama mosolyogva bólintott. Sila hamar elaludt. Reggelig fel sem ébredt. Reggel már nagyjából jól volt. Mindenki örült hogy jól van. Aznap volt egy buli. A győzelem és Sila gyógyulásának megünneplésére. Másnap Sila elment Yusukéékkel Japánba. Sila sose fogja elfelejteni Mrs. Corvint. Kurama megkérdezte Silától hogy akar-e nála lakni. Sila persze igent mondott. Nem volt hova mennie és legalább a szerelmével lehet. Pár hónap elteltével Kurama megkérte Sila kezét. Egy év múlva volt az esküvő. Yusuke csapata most még erősebb lett. Sila és Kurama azóta is boldogan élnek.

The end

By: Kata Kurama