A kapu az alvilág fojtó szagát árasztva örvénylett előttük.

• Mi biztos be akarunk menni oda? (Kuwabara)

• Biztos. Csak nem félsz, Kuwabara? (Yusuke)

• Mi? Én? Félni? Ugyan, dehogy! Csak biztos akarok lenni benne, hogy nem tévedünk el! (Kuwabara)

• Aha. Persze. (Hiei)

• Mi van, Kertitörpe, nem hiszel nekem? (Kuwabara)

• De igen. És hogy bebizonyítsuk, mennyire hiszünk neked, te mehetsz elsőnek. (Kurama)

• Mi? Hogy én? E… ez igazán nagylelkű tőletek, de… talán… nem kéne… Alinának előremennie? Végül is hölgyeké az elsőbbség, és…(Kuwabara)- de szegény Kuwabara már nem tudott újabb érveket felsorakoztatni, mert Yusuke „véletlenül” átlökte. Kuwabara után a többiek is besorjáztak a kapun. Éppen egy erdőben voltak, amikor Hiei hirtelen megtorpant.

• Ti is érzitek? (Hiei)

• Igen. (Alina)

• Mi az? Mi történt? (Yusuke)

• Valaki figyel minket. (Kurama)- Megzörrent az avar és a fák árnyékában egy alig kivehető, magas alak jelent meg.

• Bátyám! (Alina)- Alina odarohant hozzá. Pár pillanatig ő is eltűnt a fák alatt uralkodó általános sötétségben, majd ismét kilépett a holdfényre testvére kezét szorongatva, aki viszont nem jött elő az árnyékból.

• A nevem Gageas, és hálával tartozom nektek, amiért visszahoztátok a húgomat…(Gageas)

• Ugyan már! Ne hálálkodj, nem tesz semmit! (Yusuke)

• …De attól tartok, meg kell kérjelek titeket, hogy távozzatok! (Gageas)

• Micsoda? (Yusuke)

• Jól hallottátok! Tűnjetek el az erdőnkből! (Gageas)

• De hát miért, testvér? (Alina)

• Ezek nem jó emberek! A barátaidnak mutatják magukat, aztán hátba döfnek. Ne bízz bennük! (Gageas)

• De hát ők mentettek meg! (Alina)

• Csak azért, hogy később megöljenek! Itt van például ez a fekete ruhás! Tudtad, hogy bérgyilkos? A legkisebb szánalom nélkül, gátlástalanul gyilkol, és élvezi! Van fogalmad róla, hány testvérünk vére szárad a kezén? (Gageas)- Alina döbbenten fordult Hiei felé.

• Hiei, ez igaz? Kérlek, mondd, hogy téved! (Alina)- De Hiei nem válaszolt.

• Nem. Ez nem lehet igaz. Nem lehet! (Alina)- Alina szinte pánikszerűen győzködte magát, és közben kétségbeesetten rázta a fejét.

• Nézd, Alina, és tényleg el akartam mondani neked…(Hiei)

• Ne gyere közelebb! Hogy tehetted?! Hogy voltál képes rá?! (Alina)

• Az régen volt! Már nem vagyok olyan! (Hiei)

• Ne hazudj! És én még hittem neked! Én szerettelek! (Alina)- a döbbenet csöndje ereszkedett rájuk.

• Alina… én…(Hiei)

• Hallgass! Nem akarom, hogy hazudj! Nem akarlak látni soha többé! (Alina)- Alina szeméből patakzottak a könnyek.

• Gyere vissza hozzám, Alina! Gyere haza! Felejtsd el őket! (Gageas)- Alina visszalépett a sötétbe és a bátyja vállára borulva keservesen sírt, Hiei pedig megsemmisülten hallgatott.

• Miért nem jössz elő a homályból és mutatod meg az arcod? (Kurama)

• Az arcom nem fontos. (Gageas)- Gageas szeme villant egyet. Az övé is olyan volt, mint Alináé. Hideg ezüstszínű, de az övé üres volt, és kifejezéstelen. Kurama váratlanul, gonoszul elmosolyodott.

• Köszönöm. Már tudom, ki vagy, és emlékszem Alina szemére is, Gageas… a Vipera! (Kurama)- Alina zavartan emelte fel a fejét Gageas válláról, hideg fénnyel ragyogó szemében egy kérdés tükröződött, de mégsem szólalt meg. Nem lehetett tudni, hogy nem tud, vagy nem akar.

• Sajnálom, Alina, de téged csúnyán becsaptak. Nem tagadom, mind hibáztunk. Sokszor. Még Hiei is. De az a démon, akit a bátyádnak hittél, hazudott neked. Ő nagyobb gyilkos, mint mi mindannyian együttvéve. Mert ő volt az, aki akkor felgyújtotta a házatokat. (Kurama)

• Hazudsz! Az a sebhelyes volt! Tudom, mert meg akart ölni! Nem is egyszer! (Alina)

• Hagyd békén a húgomat! Ő tudja, kinek tartozik hűséggel! (Gageas)

• Tudja? Nem hinném. (Kurama)-Kurama egy hirtelen mozdulattal előrántotta az ostorát, és Gageas felé csapott vele. A másik túl későn vette észre a torkára tekeredő fegyvert, amivel Kurama kirántgatta őt a sötétségből. Akár akarta, akár nem. Ahogy a holdfényre került, mindenki jól szemügyre vehette őt. Gageas tényleg elképesztően magas volt. Egyenes szálú, ritkás haja a vállát verdeste, és éppolyan ezüstös volt, mint a szeme. Egyszerű, barna ruhát viselt és a derekán két fegyver lógott, melyek leginkább egy villa és egy tőr keresztezésére hasonlítottak. A hirtelen támadt fénytől, és az indulattól szeme összeszűkült, orrlyukai kitágultak, arcán a harag és az undor összetéveszthetetlen kifejezése tükröződött.

• Elismerésem, Vipera. Szép álcát választottál. De itt az ideje, hogy megmutasd nekünk a valódi alakodat. Vagy megteszed önként, vagy kényszeríteni foglak rá. Nos, melyiket választod? (Kurama)

• Dögölj meg! (Gageas)

• Rossz válasz. (Kurama)- Kurama akkorát rántott az ostorán, hogy a többiek azt hitték, lefejezi vele Gageast. De a férfinak csak vérezni kezdett a nyaka és a következő pillanatban furcsa változáson ment keresztül. A bőre haragos vörösre váltott, a haja leért egészen a derekáig, fekete lett, és olyan durva, mint egy drótkefe. Az arcát átszelő sebhelyből pedig vékony patakocskában folyt a vér.

• Te mocsok! Ezért megfizetsz, te szemét! (Gageas)

• Ne… ne… nem… NEM! (Alina)- Alina a végső kétségbeesés és az őrület határán egyensúlyozott, és-a szerencsére gyorsan reagáló- Hiei karjaiba hanyatlott.

• Ez a mocsok átverte ezt a szegény lányt, egész életében hazudott neki. Meg akarta ölni, de Alina még gyerekként is túl erős volt. Ezért úgy döntött, megtartja magának. Nem ezt a szegény lányt szerette, hanem csak az erejét. Aztán megunta. Bezárta a kristályba és éveken át szívta az erejét. Most pedig veszélyben érzete az „energia-raktárát” és ellenünk akarta fordítani Alinát, hogy újra szipolyozhassa. Az ilyen szemetek nem érdemlik meg az életet. (Kurama)

• Várj! Ő az enyém! Én akarom megölni. (Hiei)

• Nem! Soha! Inkább a halál! (Gageas)- Azzal Gageas szíven szúrta magát fura kinézetű fegyverével.

• Vesztettetek, pancserok! (Gageas)- és egy vérszínű lobbanás kíséretében elenyészett. A következő pillanatban Alina sikoltva a földre hanyatlott. Hiei odaugrott, és a karjába kapta a lányt.

• Alina! Alina, mi a baj?! (Hiei)

• Hazugságban éltem, hazugság volt az életem is, és a hazugságnak most vége van. Sajnálom, hogy annyi szörnyűséget mondtam neked. Bocsáss meg, kérlek, és soha ne felejtsd el, hogy én még az utolsó percben is szerettelek! (Alina)- Alina szája sarkából vér buggyant ki, feje oldalra hanyatlott, és meghalt.

• Alina? Alina? Alina?! (Hiei)- Hideg, kékes ragyogás közben Alina teste elenyészett, csak pár pillanatnyi aranyszínű ragyogás maradt belőle.

• Alina! NE! (Hiei)

• Erre sajnos ne, számítottam. Az a szemét hozzákötötte az életét Alináéhoz. Amikor ő meghalt, Alina életének fonala is elszakadt. (Kurama)

• De hát honnan tudtad? (Yusuke)

• Ismertem őt, még akkor, amikor Youko Kurama voltam. (Kurama)- Hiei keservesen sírt, egyszerűen nem tudta felfogni, hogy elveszítette az egyetlen lányt, akit valaha is szeretett. Mert semmi kétség, szerette őt. Teljes szívéből. Hiei úgy érezte, mintha valaki hirtelen, hatalmas erővel felrántotta volna. Kinyitotta a szemét.

• Hol vagyok? Hány órát aludtam? (Hiei)

• Az első kérdésedre az a válasz, hogy az öltözőben, a másodikra pedig az, hogy hat órát. (Kurama)- Hiei lihegett, hirtelen egy arc jutott eszébe, egy mosolygó lányé. Egy gyors mozdulattal felpattant fektéből.

• Alina! Hol van Alina? (Hiei)

• Alina? Ki az az Alina? (Kurama)- Hiei ekkor döbbent rá: Csupán álom volt az egész. A tenyerébe temette az arcát. Aztán észrevette az ujján azt a gyűrűt, amit még Alinától kapott.

Talán mégsem CSAK álom volt?

Vége.