• El kell mondanunk nekik, Hiei! (Alina)

• Nem. Nem tudhatják meg, te magad mondtad! (Hiei)

• De szükségünk van a segítségükre. Baj van. Érzem! (Alina)

• Akkor majd én segítek neked. (Hiei)

• Nem. Mi ehhez túl kevesek vagyunk, Hiei! Hallgass meg, kérlek! (Alina)- Hiei belenézett a lány szemébe, aztán beleegyezően bólintott nem is sejtve, hogy a csukott ajtó túloldalán kíváncsi fülek kísérik nyomon a vitájukat.

• Rendben. Figyelek. (Hiei)

• Emlékszel a Toguró- testvérekre? (Alina)

• Igen. És ha az utamba kerülnek, én esküszöm, hogy…

• Tudom. Nyugodj meg! Nem tudták, mit tesznek, éppúgy, mint én. Nem voltak maguknál. Nem láttad a szemüket? (Alina)

• Hát, valahogy jobban lefoglalt, hogy megpróbáltak veled megöletni! (Hiei)

• Jó, bocs. Hülye kérdés volt. A szemük olyan üres volt, mint a holtaké.

• Honnan veszed?

• Mielőtt elvették a lelkem, belenéztem a szemükbe és a Semmi nézett vissza. Azokban a szemekben nem volt semmi. Sem érzelmek, sem gondolatok, még élet sem. Semmi. Fel tudod ezt fogni, Hiei? Semmi! Szörnyű volt. Sosem felejtem el, amíg élek. (Alina)

• Próbálj meg nem gondolni rá! Ne félj, én bosszút állok! (Hiei)

• De Hiei! Épp most mondtam, hogy…

BUMMM!

A robajt az okozta, hogy az ajtó nem bírta el a hallgatózókat, és a gyenge sarokvas végül engedett a kíváncsiság nyomásának. Vagyis a vén nyílászáró beszakadt és a neki támaszkodók szószerint beesetek a szobába.

• Nem emlékszem rá, hogy ezt mondtam volna…(Alina)

• Mégis mit kerestek ti itt?! (Hiei)

• Ne izélj már, Kertitörpe! Nem akartunk rosszat, mi csak…(Kuwabara)

• Mi csak értetek jöttünk. Indulnunk kell, Hiei. (Kurama)- Hiei nem válaszolt, csak lesújtó pillantást vetet a másik háromra, majd idegölő lassúsággal Alina felé fordult:

• Mennünk kell, Alina. Itt az idő. (Hiei)

• Rendben. Csak egy pillanat. (Alina) –a lány Hieihez bújt, aki átölelte, elérve ezzel, hogy Kuramáék álla koppanva érjen földet.

• Jó. Kint várunk. (Hiei)- Miután a fiúk elmentek Alina még pár percig ült az ágyon maga elé meredve. Már egy hónapja lakott együtt Hiei-jel. Nem volt hova mennie, és a fiú befogadta. Mégis, szinte olyanok voltak, mint a… Alina megrázta a fejét, hogy elfelejtse ezt az ostoba gondolatot, majd sóhajtott egyet.

• Na jó. Ideje csinálni valamit. Különben elmennek nélkülem. (Alina)